Vissza a főoldalra

Kálmán Imre Életrajza

Kálmán Imre

Fotók Kálmán Imre életéből...

Fotók Kálmán Imre műveiből...

 

Siófok éppen a Kálmán Imre születése előtti évtizedben kezdett jelentékeny fürdőhellyé válni. A város történetét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a komponista születését megelőző éveknek különös jelentőségük volt. 1863-at véve a nyaralóhellyé válás időpontjának, elsőként kell említenünk a Budapest-Fiumei vasútvonalat. Egyre többen ismerték fel, hogy Siófok tópartja és selymes fövenye fürdésre minden korosztály számára kiválóan alkalmas. Ez a felismerés adott lendületet fürdővárossá való fejlődéséhez. A lakosság főfoglalkozása ebben az időben a földművelés, az állattenyésztés és a kereskedelem volt. Méltán mondhatta Eötvös Károly, hogy: "Minden jel oda mutat, hogy Siófok a jövőnek kegyeltje." Az idetelepült zsidóság a község kereskedelmi életét hamarosan magas szintre emelte. A fürdő-üdülővárossá való fejlesztésében is számos kereskedelmi szempont érvényesült. A "Ferenc József délkeleti vaspálya" megépültével egy időben megkezdődött a Sió szabályozása és ezzel együtt a fürdőtelep kialakulása.

Kálmán Imre édesapja, Koppstein Károly Siófokon gabonakereskedő és vállalkozó volt. Édesanyja Singer Paula - szelíd, művészlelkű asszony - megérte fia világhírét. Kálmán Imre a harmadik gyerekként született. Hatan voltak testvérek. Koppstein Imre a vezetéknevét később, a gimnáziumi évek alatt Kálmánra változtatta.

Gyermekkorában a Balaton-vidék folklórvilága vette körül. A kis Imre már ötéves korában csalhatatlan tanújelét adta rendkívüli zenei tehetségének. Édesanyja és Vilma nénje zongorázását jóval előbb is a muzsikában való aktív részvétellel hallgatta. Lekuporodott a dívány sarkába, s korát meghazudtoló komolysággal, átélést tükröző szemmel figyelt. Arca hol sápadt volt a meghatottságtól, hol kipirult az izgalomtól. Nemcsak a zongora állott rendelkezésére a szülői házban, hanem a tehetséget is öröklötten hozta magával. Anyai ágon családjában elsőrendű muzsikusok, míg édesapjáéban kiváló rabbik, tanítók voltak.

Arra, hogy milyen korán megmutatkozott nála a zenei érdeklődés, a következő epizódból tudunk következtetni: "Egyszer elmentem hozzájuk játszani, de Imre sehol. Egy unokatestvére (aki 10 évvel idősebb) zongorázott. Rajta (mármint a zongorán) a takaró leért a parkettáig. Ott volt elbújva Imre" - emlékezett vissza gyermekkori játszótársa, Fischer Jenő. A siófoki legendárium megőrizte az alábbi esetet: a gyermek Kálmán Imre hangosan dobolva vonult végig a falu Piacterén, s nagy élvezetét találta abban, hogy az állatok riadtan rebbennek előtte szét. Kotkodácsolás, röfögés, gágogás és ugatás kísérte lépteit. Mindez megannyi változatos hangszínt jelentett a kis muzsikus fülének, telve éles disszonanciákkal, a ritmus, a tempó és a dinamikai árnyalatok változatosságával, a dobpergés mindent egybefogó drámaiságával. Íme az első szimfonikus hősköltemény! Szabad gyermeki fantáziálás eredménye: állatzenekarral, dobverővel vezénylő kis karmesterrel.

A környezethez tartozott az 1875-től indult, nagy egyéniségeket felvonultató siófoki színészet is. Kálmán Imre pályája csúcsán visszaemlékezve elevenítette fel első találkozását a zenével és a muzsikus világgal. 1888 nyarán, Siófokon, több neves látogató között Liedl Ferenc (1856-1900) hegedűművész is itt volt. Náluk vett ki szobát, hogy zavartalanul gyakorolhasson. A gyermek Kálmán Imre először tőle kapott zenei leckéket. Fiatal éveiben Siófokon ismerkedett meg a színházzal is. Ott sündörgött a házuk közvetlen szomszédságában lévő - Karpelesz Lipót által alapított - Nyári Színkör körül. Kálmán Imre minden próbán pontosan megjelent - hívatlanul. Ahhoz is volt bátorsága, hogy felmenjen a színpadra, a kulisszák mögé. Lenyűgözte és megbabonázta a színház világa.

Elemi iskolai tanulmányait az egy tanerős izraelita népiskolában végezte. A siófoki zsidóiskola nagyon jó hírnévnek örvendett, keresztény szülők is szívesen járatták ide gyermekeiket. Nemcsak a városszerte elismert kiváló pedagógus, Rónai Adolf miatt, hanem azért, mert itt német nyelvet is tanítottak. Az iskolában Kálmán Imre osztálytársa volt Révész Géza, aki később világhírű pszichológus lett.

Kálmán Imre első zongoraleckéit Remcsák Antalnétól, a siófoki művész-tanártól vette, még elemi iskolás korában. Gimnáziumi tanulmányait Budapesten, a Deák téri Evangélikus Főgimnáziumban végezte. A Kálmán Imre Emlékmúzeum egyik szobája hűen tükrözi azt a kort, amelyben az operett leendő kiválósága gyermekként, ifjúként élt. Fotódokumentumok, köztük Ferenc József arcképe érzékeltetik ez időszakot, amikor az úri életmódot a kaszinó, a színház és a lóverseny jelentette, s amelyet az operett, a vígjáték, az újra virágzó kalandregény, az érzelmes tárcanovella, a detektívregény megjelenése is jellemzett. A kor- és operett-történetet bemutató kiállítás a századelő hangulatát sugározza. Hiteles művészi, emberi pályaképet ad Kálmán Imréről, aki e házból indult, gyermekkorát, tanulóéveit itt töltötte. Később, sikeres pályafutásának csúcsán sem szakadt meg a kapcsolata Siófokkal.

A kiállítás tablóin, fotókon végigkísérhetjük Kálmán Imre muzsikusi indulásának éveit. Tizenhat éves korára annyi pénzt gyűjtött össze, hogy a régi, közben eladott helyébe vehetett egy használt zongorát. Ezt a Csuport gyártmányú hangszert nagy becsben tartotta, soha nem akarta eladni. Később a család őrizte, sokáig édesanyja szobájában állt, majd Rózsika húga vigyázta, míg az özvegye a siófoki Kálmán Imre Múzeumnak ajándékozta. Most ott áll az emlékmúzeum első termében. A régi hangszer mesélhetne arról a zongorista karrierről lemondó, zeneszerzést tanuló Kálmán Imréről, aki családi követelésre lett jogász. Talán mesélne arról is, hogyan csapta le a fedelét az a fiatalember, aki arra a "rettenetes cselekedetre" szánta el magát, hogy operetteket komponáljon. A karosszék s a csillár is eredeti darabok. A zongoraszék - Vilma nővérének unokája - Halperth János úr adományozása révén került a múzeumba.

A kiállítás központjában Kálmán Imre mellszobra áll, melyet a neves párizsi szobrászművész, E. D. Minazzoli 1953-ban készített, carrarai márványból. A kiváló karakter- és jellemábrázolás tükrözi a fiatal művész céltudatosságát, küzdelmeit, a kisebb bukásai okozta csalódásokat, valamint a sikerre jutását is. A kiállítás tájékoztat arról, hogy már tizenöt évesen beiratkozott a Zeneakadémiára. Koessler János tanítványa volt, akinél Bartók, Kodály, Dohnányi, Weiner, Szirmai Albert és Jacobi Viktor is tanult. Közben jogot hallgatott a budapesti egyetemen, majd a Pesti Napló zenei rovatának vezetője lett. Öt évig dolgozott nekik, de az Új Időkben is jelentek meg cikkei. Kritikus korában írta a MERT A BERTA NAGY LIBA és a FEDÁK SÁRI SZOBALÁNYA című kuplékat. Később szégyellte ezt, hiszen Koessler professzor osztályában, a Zeneakadémián még szimfóniákról álmodott. Gyermekként zongoraművészi ambíciói voltak, azonban kezének krónikus inhüvelygyulladása miatt a zongorázást hamarosan abba kellett hagynia. A zeneakadémia elvégzése után hiába keresett kiadót Bécsben, Münchenben, Lipcsében dalainak és szimfonikus költeményeinek.

Ebben az időben írt zenét Fényes Samu A PERESZLÉNYI JUSS című énekes játékához (mindössze hatszor adták elő). "Ha ez így megy tovább, én valami retteneteset csinálok... Operettet fogok írni!" - fenyegetőzött. Első nagy sikere a TATÁRJÁRÁS volt, melyet 1908. február 2-én mutattak be a Vígszínházban. A Tatárjárást 144-szer játszották, s nemsokára Bécsben és Prágában is előadták. A bécsi bemutató világsikernek számított, hiszen Bécs volt akkor az operett fővárosa.

Kálmán hamarosan Bécsbe költözött (köztudott, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia nagypolgári alattvalói egyaránt otthon voltak Budapesten, Bécsben és Prágában). A zeneszerző ekkor huszonöt éves volt. Egy év múlva a Tatárjárást már játszották Moszkvában, New Yorkban, Londonban, Rómában, s ez volt az első magyar operett, mely Franciaországban is színre került. Librettóit Bécsben osztrák szövegírók : Alfred Grünwald, Julius Brammer, Rudolf Oesterreicher írták, az ősbemutatók a bécsi Johann Strauss Theaterben, illetve a Theater an der Wien-ben zajlottak le. A pesti bemutatók sorrendje: AZ OBSITOS (1910), A CIGÁNYPRÍMÁS (1914), A KIS KIRÁLY (1914), ZSUZSI KISASSZONY (1915), A CSÁRDÁSKIRÁLYNő (1916), A FARSANG TÜNDÉRE (1919), A HOLLANDI MENYECSKE (1921), A BAJADÉR (1922), MARICA GRÓFNő (1924), A CIRKUSZHERCEGNő (1926), A CSIKÁGÓI HERCEGNő (1928)...

A két sikeres "hercegnő operett" után fontos családi változás állt be Kálmán Imre életében: megnősült. Felesége a ragyogó szépségű, igen fiatal Vera Maria Makinszka, orosz-lengyel származású táncosnő. Házasságukból két leány: Lily és Yvonne, valamint egy fiú, Charles született. Kálmán - ahogyan a képek is bizonyítják - boldog férj és apa lett. Családi élete bizonyára elfoglalta, s a világ valamennyi részén játszott darabjai körüli szervezések, rendelkezések, észrevételek és az adminisztráció is sok idejét lefoglalták. Ugyanis újabb operettet csak A csikágói hercegnő után hat évre vitt ismét közönség elé: AZ ÖRDÖGLOVAST, 1934-ben. Ezt követték: A MONTMARTRE-I IBOLYA (1935), és a JOSEPHINE CSÁSZÁRNő (1937)... Mindnek sikere volt, de valamennyi operettje közül A csárdáskirálynő vitte el a pálmát. A kiállítás második termében A csárdáskirálynő bárjelenete látható. A felépített páholyokban, korabeli ruhákban ülnek a "főszereplők", akiket kosztümös bábuk helyettesítenek a hangulatkeltő szándékú kiállításban.

A csárdáskirálynőt 1915. november 17-én, a világháború idején játszották először Bécsben. Magyarul egy évvel később csendült fel a Király Színházban 1916. november 3-án. Az utolsó magyar Kálmán-premier 1937-ben volt a Városi Színházban: a Josephine császárnő címszerepét az európai operaházak akkori csillaga, Németh Mária énekelte.

A vitrinekben kiállított anyagot szemlélve, eredeti archív fotókat és néhány Kálmán Imre relikviát tartalmaz. 1991-ben a bécsi Hofburgból és a Színházi Múzeumból kerültek Siófokra, Vera Kálmán ajándéka révén. E tárlóban mutatjuk be Kálmán Imre személyes tárgyait; hamutartóját, ceruzahegyezőjét, pénztárcáját, tolltartóját, levélmérlegét, aláírás bélyegzőjét, borítéktartó és jegyzettömbjét stb. Felhívjuk a figyelmet Kálmán Imre kezeinek eredeti gipszmásolataira: ezek a kezek kottázták le a felejthetetlen dallamokat. Az arc után a kéz árulkodik leginkább az ember sorsáról. Értékes relikvia a Dollfuss osztrák szövetségi kancellártól kapott "Kruckenkreuz" nevű magas osztrák kitüntetés. A háború kitörése miatt sötét és szomorú idők következtek a zeneszerzőre. El kellett hagynia Bécset. Párizsba költözött, majd Amerikába. Csak a háború után tért vissza Európába, s 1953. április 11-én, zenei munkássága megkoronázásaként Párizsban Joseph Paul-Bencour átnyújtotta neki a Francia Becsületrend tiszti keresztjét. Utolsó operettjének, az ARIZONA LADY-nek premierjét már nem érte meg. A francia fővárosban halt meg, 1953. október 30-án. Kívánsága szerint Bécsben, a Zentralfriedhofban temették el.



Vissza a főoldalra